Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Címlap

Köszöntjük településünk weboldalán

Polgármesteri köszöntő

Polgármesteri köszöntőSzeretettel és tisztelettel köszöntöm a honlapunkra látogatókat: Isten hozta Önt is kedves böngésző. Az érdeklődők mellett szeretettel köszöntöm településünk lakóit, akiknek reményeim szerint segítséget nyújt a megújuló honlapunk információival.

Szeretnék néhány információt adni az idelátogatóknak: A pihenni és a horgászni vágyókat a közelben folyó Sebes Körös, illetve a községben található közel 2 ha vízfelület várja. A túrázóknak a kék túra útvonal a beleci víztározó melletti Kónya dombon vezet át, ahol réz– és honfoglalás kori leleteket találtak. A település határában közel 500 ha védett terület van, ahol védett madarak fészkelőhelyei találhatók pl.: túzok vagy parlagi tyúk. Vadak közül szarvas, vaddisznó, õz, fácán is vendég a határban, de van itt sólyom, ölyv, sas, vércse is.

Üdvözlettel:
Barabás Károlyné - polgármester

 

Szabó Pál Általános Iskola és Óvoda - 2012. januári programok

4-én Arany János Gimnázium Berettyóújfalu – magyar verseny 7-8. osztályosok

5-én Arany János Gimnázium Berettyóújfalu – francia verseny 7-8. osztályosok

13-án Az I. félév vége

16-án Mesefoglalkozás a 3. osztálynak

20-án
A félévi értesítő kiadása

25-én Összevont szülői értekezlet – tájékoztatás a TÁMOP-3.3.7-09/1-2009-0048 pályázat eredményeiről

27-én Projektzáró nap - TÁMOP-3.3.7-09/1-2009-0048

Félévi értekezlet

FOLYAMATOS

  • Tanulmányi versenyek fordulói

(Mozaik, Bendegúz, Apáczai, Süni, Vadon, Tisza-tavi, Arany J. Gimn.)

Egyéb

  • TKME rendezvény 14-én (+ jégpálya)

Módosítás: (2012. január 06. péntek, 16:05)

 

Magyarhomorog Községi Önkormányzat intézmény vezető hirdetmény

Magyarhomorog Községi Önkormányzat  a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Magyarhomorogi Idősek Otthona  intézményvezető (magasabb vezető)  munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:  Teljes munkaidő
A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 2012.01.16 - 2017.01.15.-ig szól.
A munkavégzés helye: Hajdú-Bihar megye, 4137 Magyarhomorog, Árpád utca 47.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
- Ellátja az intézményvezetői feladatokat, így különösen: - gyakorolja a munkáltatói jogokat az intézmény által foglalkoztatott munkavállalók felett, - megszervezi és irányítja az intézmény alapító okiratában és működési engedélyében meghatározott szociális ellátásokat, takarékos gazdálkodást folytat és azt ellenőrzi.

Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. rendelkezései az irányadók.

Módosítás: (2011. december 06. kedd, 10:06)

Bővebben...

 

Szabó Pál Általános Iskola és Óvoda - 2011. decemberi programok

2-án Bábszínház Debrecen Ovi-suli program

5-én Teremfoci Berettyóújfalu (7 fő)

6-án Mikulás-nap.14 órától ovi + alsósoknak műsor a Kultúrházban

9-én Mese a zenében… Berettyóújfalu (20 fő) Városi Könyvtár pályázata
13 órától IKT képzés a pedagógusoknak

12-én Kézműves foglalkozás a 3. osztálynak

13-21-ig „A SZERETET HETE”

13-án Szeretetbörze, fenyőfadíszítés, kézműves foglalkozások – díszcsomagolás

14-én Debrecen színház – Molnár Ferenc: Üvegcipő (36 fő) – Kistérségi pályázat

15-én Betlehem megtekintése Komádi vagy Körösszegapáti (alsó tagozat)

16-án
Kézműves foglalkozás a 3. osztálynak
14 órától Körösszegapáti zenei műsor (jutalomként, 40 fő)

19-én
14 óra Berettyóújfalu Szavalóverseny (16 fő)- városi könyvtár pályázata

21-én Nyílt nap – TÁMOP-3.3.7-09/1-2009-0048 (fenyőfa sorsolása, karácsonyi kiállítás, pályázati zárófoglalkzások, művészeti csoportok bemutatkozása)

„A szeretet hete” lezárása – Szeretem az iskolámat!
14.00-15.30 óra Karácsonyi ünnepség a Kultúrházban

TÉLI SZÜNET: DECEMBER 22-TŐL, AZ ELSŐ TANÍTÁSI NAP: 2012.01.03

Módosítás: (2011. december 02. péntek, 14:23)

 

Szabó Pál Általános Iskola és Óvoda - 2011. novemberi programok

17-én A Csokonai Gimnázium felvételi vetélkedője Nyílt nap keretében (8.o., 2 fő)

18-án Berettyóújfalu „Mese a zenében, zene a mesében” zenei előadás 20 fő részére (2., 3., 4. osztály – kistérségi pályázat)

21-25-ig Művészetek hete
21-én 5. óra – Népi játékok – A Múzeumpedagógiai foglalkozások alapján

22-én 13.45 óra – Mese-versíró verseny
23-án 5. óra – Táncház
24-én 9.50 óra – Népzenei bemutató
25-én ? – Az 1. osztályosok és nagycsoportos óvodások bábszínházi látogatása – Ovi-suli program keretében

Folyamatos:

  • Mese-kézműves foglalkozások 3. osztálynak (nov.7., nov.11, nov.25.)
  • IPR program (egyéni foglalkozások, felkészítők)
  • Tanulmányi versenyek
  • 8. osztályosok nyílt napokon való részvétele
 
Szavazások
Tetszik Önnek a település új honlapja?
 
Hirdetések
Kiemelt weblapok:
"Adj vért és ments meg három életet!"
Évente közel fél millió önkéntes embertársunk, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink.
Letölthető weblap sablonok
A weblapsablonok.com weboldal egy kiemelt forrása a színvonalas minőségű weboldal sablonoknak.
Magyar Vöröskereszt
Adományozzon a Magyar Vöröskeresztnek!
Keresőszolgálat
A Vöröskereszt segítséget nyújthat Önnek családtagjai keresésében.
Hitel ügyintézés
Túl magas a havi törlesztőrészelet? Pénzre van szüksége? Váltsa ki meglévő magas kamatozású hitelét!
IT-NAV Hungary
Honlapszerkesztés Weblapkészítés, akár díjmentesen is! Kereső marketing, tárhely, tejleskörű szolgáltatás!
Zumba Magyarország, Zumba Eger
Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok